Versnapló by B

Vársz, mert a lány ennyit megér!

Vársz, lehet megkopik a remény;

Vársz, talán megismered közben:

Vársz, és barátként nyújt többet?

Vársz, de végül már nem rá...

Akárhogy lesz, te most vársz.

Munkád lett légyen az ok hogy bár szívem oly zavart, s szabadságát ízlelve kalitkáját verdesi, szárnyit sebzi - a kezedbe mégsem veszed. Szavad simogató mezei szellő, tekinteted nyári napsugár, ragyogsz rám, felébreszted vágyam és terjeszteném szárnyam már. Ám jaj nekem, ha zárt nyitó, hívó szód el nem hagyja ajkaid. S bár a szív az értelemmel aligha győzhető, lényegük más erő, értelmemre hass és szívemre én magam teszem nyugtató kezem.

2013.10.30.

Szent György legendája

Vadon szélén élt egyszeri remete
Jó ember volt György, sárkányt nevele
Tavasszal kelt ki kandallója tüzén
Megélt jámboran szőlőn és fügén
Szoktatta kézhez, tanította jóra
György kis védencét széltől is óvta

Nyár derekán érkezett az aszály
Sárkány játékától kigyulladt a határ
Tűz tombolását lelke beitta
Megrészegült s kitört a bestia

Gonosszá lett társát elűzte György
Bánatban lelt rá hírnök és az ősz:
Közel s távol – ég az egész világ!
Remeténk sírva dárdát kalapált.

Felkutatta, űzte, leölte Őt
Fiaként szerette – Szent lett s Hős.
A határ, a lélek télbe fordult,
György szeméből tenger könny csordult,
Mélyen szántotta végig az arcát,
Szedte a fájdalom észveszejtő sarcát,
Cseppről cseppre hullott a hamuporba,
Tavaszra szilárd lett, tojásforma.

Telnek az évek, sötét a vadon,
Rothadó tetem fekszik avaron,
Őrült kézből kifordul a dárda
Bármerre tekintesz, minden csonttól sárga.
Időnként üvöltés veri fel a határt,
Senki nem érti hős Szent György baját.

Álmokat nevelek, testem lángra gyújtják.
Álmokat nevelek, szépek, sokszor szörnyek.
Álmokat nevelek és megölöm őket.

2013.augusztus 29.

Szolga vagy, önkéntes rab.
Szívedben szolga, lélekben szabad,
Mi hajt, hogy leláncold önmagad?

Szolga vagy, átadod oly sok perced.
Kiégve szolgálsz oly sok embert,
S az életnek mondasz gyakran ellent?

Szolga vagy, szemedben néha könny.
Feláldozod vágyad, igaz örömöd,
Miért futsz e végtelen körökön?

Szolga vagy, mégis véres lázadó.
Másra taposnak és szavad mint golyó
Lesújtasz, hogy lehetsz magaddal megalkuvó?

2013.október 24.

Ma reggel még nem gondoltam volna,
Hogy van zenekar, ami így megmondja,
Steampunk hangulat, nagyszerű monológ,
Folytasd csak Kozmosz lesz egy új rajongód!

Szeretetben, csendes éjben
álmodjatok messze régent,
labdát, futást kint a réten,
Emlékeket városszélen.

Álmotokban jó erőben,
ketten mentetek nagy bőszen,
macskát, rigót messze űzni
szívetek ez összefűzi.

Átöleli vállad puhán a takaró,
Füledbe suttog öreg-éj anyó,
Hangja álmokat sző,
Bennük szép jövő.

Szép arcod rejti illatos kis párna,
Szél-apó gondosan kirázta,
Álom-meleg testedet hűti rajt homlokod,
Öntudatlan babrálsz huzat-gombokon.

Csillagszemmel vigyáz,
fentről álom-juhász.
Ordas-hideg ellen,
Subát rád fektet,
könnyű súly alatt
Ébreszt virradat.

Alszol már, alszol csendesen,
Álmodban érints kék eget,
Ujjaid ölelje körbe a lég,
Lelkednek csitítsa el tüzét.

Lágyan izzik, nem éget már,
Szép szíved lassabb ütemre vált,
Tested ellazul pihegve,
S mosolyra nyílik rózsás ajkú szád.

Hangárnyi testben kongó lélekharang,
Üresség honol, csupaszak a falak.
Betérnél ugyan kóbor gondolat,
De szék sincs, hogy hellyel kínáljalak.
Várom már az álomtalan estét,
Üresség fakul, s rám hull a nemlét.

Alszom. Mélyen, álomtalanul. Ha meghalnék, még az álomnál is mélyebbről, a nemlét határáról lépnék át a nemlétbe. A semmi határa. Időnként statisztaként felbukkanok mások álmaiban. Belül mosolyogva nézem reflektorfényes pillanataikat, a közös jelenetet. Ilyenkor boldog vagyok. Nincs saját álmom, csak egy meg-megránduló test, egy gőzölgő tudat. Tudok a felébredtekről, néha szemtanúja vagyok egy-egy álmodó ébredezésének, ilyenkor mindig eltölt az izgalom. Értük remegek. Kicsit átélem velük.
Sokszor vagyok magamban. Nem álmodok se múltról, se jövőről. Csak foszlány vagyok. És ti időnként megráztok. Álmaitokban csipkedtek. Jót akartok.
Szeretlek benneteket.